Patkányirtás vadászgörénnyel, és a gyerekek

Amikor családok kérik a segítségünket a patkányok elleni harcban, fontos szerepe van a térnek az otthon fontos részét jelentő gyermekeknek is. A legtöbb gyerek lelkesen és kíváncsian figyeli az állatok harcának folyamatát. Nekünk is vannak gyermekeink, így tisztában vagyunk azzal, mennyire fontos, hogy a gyerekek együttműködését elnyerjük, kíváncsiságát kielégítsük. Teljesen természete, hogy érdeklik őket az állataink, és túláradó lelkesedéssel vannak jelen a térben.

Patkányirtás vadászgörénnyel, és a gyerekek
Patkányirtás vadászgörénnyel, és a gyerekek

Fontos azonban leszögeznünk, hogy állataink bár semmilyen veszélyt nem jelentenek a gyermekekre, nem játszópajtásnak vannak nevelve, tenyésztve, kiválasztva. Ha kézhez szoktatnánk őket, romlana vadászképességük, és a mi munkánk hatékonysága is. Így nem foguk tudni biztosítani az állatok simogatásának terét. Időnk sem mindig engedi, hogy a gyerekeknek pontos beszámolót adjunk az események folyásáról, ami jogos vágyunk. Érdemes tehát a szülőknek, (ha tudják, hogy a gyermekek is jelen lesznek a folyamat során) felkészíteni gyermekeiket erre a nem mindennapi folyamatra.

Az állatokat meg lehet nézni, de idő és távolsághatárokat szigorúan be kell tartani.

Ebben a helyzetben is, mint ahogy minden állattal való találkozásnál az állat gazdájának teljeskörű hatalma van, minden, az állatot érintő szabály meghozatalában.

Elsőre szót kell fogadni, a gyermek biztonsága érdekében is.

Kisebb, együttműködsre még alkalmatlan gyermek jobb, ha nincs a helyszínen.

A félelem nem vezet eredményre, és szükség sincs rá, ellenben a fegyelem elengedhetetlen. Gyermekeink számára ezt példamutatással tudjuk leginkább átadni, és érthetővé tenni. Sokat segít, ha a jelenlévő szülők/felnőttek valamelyike nem velünk működik együtt, hanem a gyerekekkel egy szabálykörben tartja be a határokat.

A vadászgörény bár nagyon aranyos, nem hobbiállat, ezek a példányok semmiképp nem. Ennek a ténynek figyelembevétele az egész feladatvégzésünk alatt elengedhetetlen.

A rágcsálóirtás hatékonyságát csökkenti, ha zavarjuk az állatok figyelmét. Figyeljük a szakértők kéréseit!

A kutyák és a vadászgörények munkatársak. Maradjunk csendben, hogy ne zavarjuk kommunikációjukat.

Az irtás során elképzelhető, hogy a tulajdonosokat arra kérjük, hagyják el a helyiséget. Ez is az állatok munkáját segíti, minden esetben. Indokolatlanul nem fordul ez elő. Köszönjük a bizalmat.

A patkány gyakran harcot vív akár a kutyával, a kár a görénnyel. Ne ijedjünk meg hevesebb akció esetén sem. A higgadtság fontos érték.

A patkányirtás vadászgörénnyel intenzív és gyilkos ösztönöket felszínre hozó folyamatok a rágcsálók és az állataink között. Hatékony és természetes folyamatot. Alázatot, együttműködést követel a térben lévő emberektől, viselkedésünket ehhez igazítsuk a közös cél érdekében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük